Szalon Nyitány
A Szent István körút 16. szám alatt 1897-98-ban épült Wellisch Alfréd tervei alapján a közvetlenül a színház mellett álló bérház, melyben a nagykörút egyik legszebb lépcsőháza rejlik.
A Szent István körút 16. szám alatt 1897-98-ban épült Wellisch Alfréd tervei alapján a közvetlenül a színház mellett álló bérház, melyben a nagykörút egyik legszebb lépcsőháza rejlik.
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2025. február 18. kedd, 19:00
Az épületben 1899-ben nyitott meg a Club Kávéház, mely a Vígszínház művészeinek, illetve a lipótvárosi és újlipótvárosi értelmiségnek adott második otthont. Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Miklós Andorral, Bródy Sándorral, Karinthy Frigyessel, sőt, egy ideig még József Attilával is össze lehetett itt futni.
A helyet a hatvanas évek végén bezárták és átépítették, melynek köszönhetően az eredeti díszítés jelentős része elveszett. A rendszerváltást követően a helyiségből három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, melyből a Hegedűs Gyula utcából nyílót a Vígszínház nemrégiben azzal a kifejezett szándékkal újította fel, hogy egy meghitt, szalon hangulatú találkozási pontot alakítson ki a színház művészei és közönsége számára.
A Víg Szalont a klasszikus szalonkultúrát újraértelmező Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyitjuk meg, melyet erre az alkalomra felkért kortárs írók szövegeiből Valló Péter rendez.
A műsor szerzői:
Darvasi László, Grecsó Krisztián, Nádasdy Ádám, Nyáry Krisztián,
Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Vámos Miklós és Závada Péter
Szereplők:
Fesztbaum Béla, Horváth Szabolcs, Orosz Ákos, Medveczky Balázs,
Balázsovits Edit, Bach Kata, Szilágyi Csenge / Kovács Patrícia
Házigazda: Rudolf Péter
Műsorvezető: Kopek Janka
Zongora: Mester Dávid
Dramaturg: Németh Nikolett
Látvány: A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói
Rendezőasszisztens: Efstratiadu Zoé
Rendező: Valló Péter
A műsor hossza 90 perc.
A bor filozófiája nemcsak a bor és az élet lényegét ötvözi, hanem egy elmélyült utazásra hív, amely segít megtalálni a mindennapok rohanásában elfeledett lelki ínyencségeket.
New York legmenőbb állatkerti lakói megszokták a kényelmet: Alex, a ragyogó mosolyú oroszlán, Marty, a kalandvágyó zebra, Gloria, a víziló-díva és Melman, a kissé hipochonder zsiráf napjaikat rajongó látogatók és biztos vacsoraidő között töltik. Egy félresikerült kaland után a Central Parktól egyenesen Madagaszkár vad és kiszámíthatatlan dzsungelébe csöppennek.
Egy árva gyermekekből álló csapat, és egy rendkívüli felnőtt, egy rémes lelkű művész varázslatos története hűségről, bátorságról, barátságról és emberségről…
„Ha én egyszer kinyitom a számat…” – és Regős Bendegúz tényleg ki is nyitja. A nagyszájú kamasz kimarad az iskolából,…
A szél felkorbácsolja a hullámokat a Szélkirálynő előtt, a horizonton pedig egy titokzatos sziget tűnik fel… De vajon barát vagy…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!