művész


Mészáros  Árpád Zsolt
3

Mészáros Árpád Zsolt

Született: 1974. március 23. (Nyíregyháza)

Színész, énekes.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészképzőjében Megyeri Zoltán és Bárány Frigyes tanította a mesterségre. Később a színház stúdiósa, majd – Verebes István igazgatása alatt – társulati tagja lett. Színészi diplomáját 1998-ban kapta meg, ezután a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban és a Veszprémi Petőfi Színházban kapott…

 Tovább

Aktuális programok


Tolcsvay László - Müller Péter Sziámi: Koldus és királyfi

Magyar Színház

Az előadás középpontjában két fiú története áll, egyikük szegénységben él, míg a másik a trón várományosa. Amikor sorsuk egy…

Színész, énekes.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészképzőjében Megyeri Zoltán és Bárány Frigyes tanította a mesterségre. Később a színház stúdiósa, majd – Verebes István igazgatása alatt – társulati tagja lett. Színészi diplomáját 1998-ban kapta meg, ezután a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban és a Veszprémi Petőfi Színházban kapott szerepeket. 1989-től 2002-ig a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 2002-től a Budapesti Operettszínház tagja. Vendégművészként szerepelt a Debreceni Csokonai Színházban is. Több szólólemeze is megjelent.

Díjai:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye művészi kitüntetés (1990)
Súgó Csiga-díj – Fődíj (2004)
Súgó Csiga-díj – kiscsiga (2006)
Az évad operett-musical színésze - megosztva Földes Tamással (2006)
Eurovíziós dalfesztivál magyarországi döntő III. hely (Két szív (Abigél c. musical)) – duett Vágó Zsuzsival (2008)
Magyar Tolerancia Díj (2011)
Pepita-díj ezüst fokozata (2011)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Prima Primissima díj – közönségdíj (2012)
A legnépszerűbb musical színész - zene.hu szavazás (2013)
Csillag díj - A 2012-2013 évad férfi főszereplő (2013)
Arany Kotta Díj - szakmai zsűri különleges elismerése (2016)

Filmjei, televíziós szereplései:
1998 - Barátok közt – drogdíler – RTL Klub
2000 környékén (pontos időpont nem ismert) – Víg-kend (műsorvezető) – Kölcsey TV, Nyíregyháza
2000 - Kisváros – statiszta – M1
2005 - BUÉK Sztárvarázs - Duna TV
2006 - Barátok közt– Bauer Jani – RTL Klub - 2008-ban megjelent DVD-n
2008 - A Stáb – rádiós - Nyíregyházi TV
2008 - Musical slágerek – M1
2008.12.31 - Herce-Hurca – Megyünk Óbudára (szilveszteri kabaré) - M1
2009 - Tiszta kabaré - M1
2009 - Miller koncert – vendég - M1
2009.12.31 - Broadway Szilveszter – a Budapesti Operettszínház szilveszteri műsora - M1
2010.06.27 - Szabadság, te szülj nekem rendet - Magyar Szabadság Napja - Közvetítés a gödöllői Grassalkovich Parkból - M2
2012 - Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny – Duna TV
2015 - Tabaluga c. rajzfilm főcímdala - M2
2015 - Aranyélet 1. évad - tv-sorozat (4. rész) - Göndör - HBO[2]
2016 - Kills on wheels - Tiszta szívvel[3]
2016 - Aranyélet 2. évad - tv-sorozat (4. rész) - Göndör - HBO
2019 - Jófiúk 1. évad - tv-sorozat (11. rész - kocsma tulajdonos - RTL Klub
2005 - Rómeó és Júlia (musical DVD)
2012 - / Tutti i rumori del mare (A tenger összes hangja) - olasz film - Laci
2013 - Vastag Tamás: Holnaptól – videóklip – kislányával együtt szerepel

Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Hajszál híján Hollywood
Csoportterápia
Finito

"Lehetsz király!" Musical gála

Electro Solutions Kft.
  • Meghívott vendég
23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: A púpos

23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: A púpos

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
A gonosz mostoha

A gonosz mostoha

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Törtető kancellár, a herceg nagybátyja
A gonosz mostoha

A gonosz mostoha

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Törtető kancellár, a herceg nagybátyja
A mosoly országa

A mosoly országa

Budapesti Operettszínház
  • Csang, a herceg nagybátyja
A Pendragon - legenda

A Pendragon - legenda

Budapesti Operettszínház
  • Morvin
A púpos

A púpos

Móricz Zsigmond Színház
  • Henri de Lagardére lovag – A púpos
A púpos

A púpos

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Henri de Lagardére lovag – A púpos
A Szindbád vendége: Mészáros Árpád Zsolt

A Szindbád vendége: Mészáros Árpád Zsolt

Móricz Zsigmond Színház
  • Kétszeres Súgó Csiga-díjas színész, énekes.
A Szindbád vendége: Trokán Nóra

A Szindbád vendége: Trokán Nóra

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Nyegus, írnok
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Nyegus
ABIGÉL

ABIGÉL

Thália Színház
  • Kuncz Feri
Abigél

Abigél

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Kuncz Feri
Abigél

Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Vitay Tábornok
Abigél

Abigél

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Kuncz Feri
Abigél

Abigél

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Kuncz Feri
Abigél - musical

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Kuncz Feri
Abigél - musical

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Kuncz Feri
Adventi Színház – Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Adventi Színház – Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Színész
Ágota: Közel a naphoz

Ágota: Közel a naphoz

SZIKRA cool•tour•house
  • Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Móricz Zsigmond Színház
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek 1

Anconai szerelmesek 1

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Anconai szerelmesek koncert - A nagy sikerű előadás slágereiből

Anconai szerelmesek koncert - A nagy sikerű előadás slágereiből

Móricz Zsigmond Színház
  • Luigi Del Soro
BEST OF REBECCA

BEST OF REBECCA

Általános
  • Egyéb
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Veres 1 Színház
  • Lajos
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Eugen von Rohnsdorff főhadnagy
Csoportterápia

Csoportterápia

Móricz Zsigmond Színház
  • Lajos
CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben

CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben

Általános
  • Lajos
Czibor, a rongylábú

Czibor, a rongylábú

Móricz Zsigmond Színház
  • Író
Czibor, A Rongylábú

Czibor, A Rongylábú

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Színész
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház.
  • Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa (aug.21,23.)
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Gengszterek éjszakája

Gengszterek éjszakája

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Budapesti Operettszínház
  • Gyapjúinges
Gladiátor

Gladiátor

Gold Produkciós Iroda Művészeti Közhasznú Np. Kft.
  • Carnifex
Hajszál híján Hollywood

Hajszál híján Hollywood

Lovarda
  • Richard
Ibusár

Ibusár

Budapesti Operettszínház
  • Kleisermann Mihály/Bajkhállóy Richard
István, a király

István, a király

Budapesti Operettszínház
  • Bese
Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN

Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN

Margitszigeti Színház
  • Csendbiztos
Kapj el, ha tudsz!

Kapj el, ha tudsz!

Móricz Zsigmond Színház
  • Frank Abagnale Sr
Kávéházi Talkshow - Mészáros Árpád Zsolt

Kávéházi Talkshow - Mészáros Árpád Zsolt

Általános
  • Vendég
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Színész
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Színész
Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Színész
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Richard
KÖZELEBB - Zenés Kávéházi beszélgetés - Siménfalvy Ágotával és Mészáros Árpád Zsolttal

KÖZELEBB - Zenés Kávéházi beszélgetés - Siménfalvy Ágotával és Mészáros Árpád Zsolttal

Budapesti Operettszínház
  • Csillag-, Arany Kotta- és Fonogram-díjas, kétszeres Súgó Csiga-díjas színész, énekes.
Lady Budapest

Lady Budapest

Budapesti Operettszínház
  • Szurov
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Győri Nemzeti Színház
  • Színész
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tyutyu, bőrgyógyász, Susu bátyja
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical

Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Jack Fawell
Maya

Maya

Budapesti Operettszínház
  • Gorilla, Bambó, zenebohóc
MAZS 40! Show

MAZS 40! Show

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
MÁZS 50

MÁZS 50

KaposMusical Team
  • Színész
MÁZS-MILLER 100

MÁZS-MILLER 100

Móricz Zsigmond Színház
  • Csillag-, Arany Kotta- és Fonogram-díjas, kétszeres Súgó Csiga-díjas színművész, énekes.
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • András
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • András
Miss Saigon

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Professzor
Miss Saigon

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház.
  • Színész
Mozart!

Mozart!

Budapesti Operettszínház
  • Wolfgang Mozart
Musical Klub - Toldy Mária születésnapi musicalgála

Musical Klub - Toldy Mária születésnapi musicalgála

Postakürt Alapítvány
  • Fellépő művész
NÉGYEN - exkluzív musical gála két felvonásban

NÉGYEN - exkluzív musical gála két felvonásban

Budai Szabadtéri Színház
  • Színész
Neil Simon - Női furcsa pár

Neil Simon - Női furcsa pár

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Manolo Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Manolo Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Manolo Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Manolo Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Manolo Costazuela
NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN - musical két részben - A Budapesti Operettszínház előadása

NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN - musical két részben - A Budapesti Operettszínház előadása

Kölcsey Központ
  • Egyéb
Oltári srácok

Oltári srácok

Budapesti Operettszínház
  • Luke
OLTÁRI SRÁCOK

OLTÁRI SRÁCOK

Thália Színház
  • Luke
Ördögölő Józsiás

Ördögölő Józsiás

Budapesti Operettszínház
  • Bakszén, ördögök hercege
Rajter-Ján-Csíky-Lévay koncert

Rajter-Ján-Csíky-Lévay koncert

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Rebecca

Rebecca

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Jack Fawell
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Budapesti Operettszínház
  • Jack Fawell
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Benvolio
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Benvolio
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház.
  • Benvolio (30-án)
Rómeó és Júlia - musical

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Benvolio
RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical 2023

RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical 2023

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Lőrinc barát
RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical2020

RÓMEÓ ÉS JÚLIA - musical2020

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Lőrinc barát
Rudolf

Rudolf

Budapesti Operettszínház
  • Rudolf, trónörökös
Rudolf

Rudolf

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rudolf, trónörökös /
Sing, Sing, Sing II.

Sing, Sing, Sing II.

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Sing, sing,sing II.

Sing, sing,sing II.

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
SingSingSing MÁZS-képp

SingSingSing MÁZS-képp

Móricz Zsigmond Színház
  • Szereplő
Sisi titkai

Sisi titkai

Kapos Musical Kft.
  • Fellépő művész
Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Móricz Zsigmond Színház
  • Sir Lancelot (Francia gúnyolódó, FŐ-NI lovag, Tim, a varázsló)
Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Móricz Zsigmond Színház
  • Sir Lancelot (Francia gúnyolódó, FŐ-NI lovag, Tim, a varázsló)
Sybill

Sybill

Budapesti Operettszínház
  • Kormányzó
Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 1

Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 1

Móricz Zsigmond Színház
  • UIGI DEL SORO, VÁNDORMUZSIKUS
Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 2

Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 2

Móricz Zsigmond Színház
  • LUIGI, Lucia férje
Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood

Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Richard
Szállj fel szabad madár

Szállj fel szabad madár

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Előadóművész
Szerdán tavasz lesz!

Szerdán tavasz lesz!

Budapesti Operettszínház
  • Kis Flórián
Szeretve mind a vérpadig

Szeretve mind a vérpadig

Szarvasi Vízi Színház
  • Bercsényi Miklós, a magyar hadak fővezére
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera

Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera

Budapesti Operettszínház.
  • Bese, magyar főúr
Újévi Gála

Újévi Gála

Magyar Történelmi Színház
  • Színész
Újévi Operett Gála

Újévi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Ünnepi vendégünk- Mészáros Árpád Zsolt

Ünnepi vendégünk- Mészáros Árpád Zsolt

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Vastag Csaba-Mészáros Árpád Zsolt koncert

Vastag Csaba-Mészáros Árpád Zsolt koncert

Jegycenter Kft.
  • Színész
Veled, Uram!

Veled, Uram!

Thália Színház
  • Orseolo Péter, a király unokaöccse
Veled, Uram!

Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • Orseolo Péter, a király unokaöccse
Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása

Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Lajos
X Abigél

X Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Kuncz Feri
X Elisabeth

X Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Luigi Lucheni
X Operettsztárok Budán: zenés talk show Mészáros Árpád Zsolttal

X Operettsztárok Budán: zenés talk show Mészáros Árpád Zsolttal

Budapesti Operettszínház
  • Színész
X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)

X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)

Budapesti Operettszínház
  • Benvolio
X Veled, Uram!

X Veled, Uram!

Budapesti Operettszínház
  • Orseolo Péter, a király unokaöccse
XGhost

XGhost

Budapesti Operettszínház
  • Carl Bruner
XMiss Saigon

XMiss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Professzor
xMozart!

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Wolfgang Mozart
zzA Notre Dame-i toronyőr

zzA Notre Dame-i toronyőr

Budapesti Operettszínház
  • Clopin Trouillefou
zzÉnek az esőben

zzÉnek az esőben

Budapesti Operettszínház
  • Énekes
zzLevelek otthonról Jávori Ferenc

zzLevelek otthonról Jávori Ferenc "Fegya" szerzői estje

Budapesti Operettszínház
  • Színész
zzMarie Antoinette

zzMarie Antoinette

Budapesti Operettszínház
  • XVI. Lajos
zzMenyasszonytánc

zzMenyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Jonel
zzNők az idegösszeomlás szélén

zzNők az idegösszeomlás szélén

Budapesti Operettszínház
  • Taxisofőr
zzRebecca

zzRebecca

Budapesti Operettszínház
  • Jack Fawell

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!